Ketten

Rólunk

Manufaktúránk 2011 óta van jelen a magyar kézműves élelmiszer piacon. A kezdeti útkeresési időszak után definiálódott az az irány, amely attól kezdve meghatározza tevékenységünket: Nagy hozzáadott értékkel, magas feldolgozottságú kézműves élelmiszert kívánunk készíteni úgy, hogy megfeleljen a legmagasabb élelmiszerbiztonsági előírásoknak és vásárlói igényeket minden tekintetben kielégítse.

Magas minőségű élelmiszert, csak prémium minőségű alapanyagokból lehet készíteni. Manufaktúránkban kizárólag a saját kertészetünkben nevelt zöldségeket dolgozzuk fel úgy, hogy a termesztési és gyártási folyamat során ötvözzük a tradicionális módszereket és a korszerű technológiát. A termékeinkről elmondhatjuk, hogy minden elemében kézzel készítettek, finomak és biztonságosak.

Növénytermesztési technológiánk, a ma már elvárt integrált növénytermesztési technológián alapul, ahol évről-évre egyre nagyobb a hangsúlyt kap a biológiai növényvédelem. A számunkra fontos fajták mellett, – Habanero, Jalapeno, Bhut Jolokia, Trinidad Skorpió Moruga – minden évben próbálkozunk új fajták termesztésével is, ezért fajtaválasztékunk évente eléri a húsz, esetenként a harminc-harmincöt fajtát is. A feldolgozásban segítségemre van feleségem Enikő, aki gyakorló élelmiszeripari mérnök. Szaktudása és szakmai karrierje garantálja a feldolgozás minőségét.

Ezen tevékenységünket a Hajdú-Bihar Megyei Terméktanács 2013-ban Hajdú-Bihar Megyei Minőségi termékdíjjal jutalmazta, 2014-ben pedig a 100 ml-es chili szósz sorozat Kitüntetett Minőségi termékdíjat nyert. Első magyarként indultunk 2015-ben, az Egyesült Államokban rendezett World Hot Sauce Awards-on. Tizennégy országból, közel száz gyártó, több mint kétszáznegyven terméke közül a Spirit of Attila szószunk kategóriájában világbajnok lett.

2015 szeptemberében munkánkat a Magyar Kézműves Remek címmel ismerte el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. 2016-ban a New Yorkban megrendezett The Hot Pepper Awards-on különleges termékünk a Hab’n’go, kategória harmadik helyezést ért el. Ugyanebben az évben a World Hot Sauce Awards-on, a Kabai Tüzes Mennykő szószunk kategóriájában második lett.

Élménybeszámolók

Cliff Moore
Bartok Otto
Amon Henriette
Mohai Tibor
Domonyai Andras
Zakany Zsolt
Bruti
Pinter Norbert
Vamos Zsolt

Kapcsolat


Diczkó László
4183 Kaba, Katona J. u. 36.
chilihungaria@chilihungaria.hu
Tel: +36-30-749-0595